Nemzetközi labdarúgás

7 alkalom, amikor Mourinho a nyilvánosság előtt kritizálta saját játékosát

A hétvégi Burnley elleni pontvesztés után Tanguy Ndombélét kritizálta a nyilvánosság előtt José Mourinho, azonban nem ez volt az első alkalom, hogy a portugál menedzser beleszállt volna saját játékosába.

Ndombélé a Spurs-höz tavaly nyáron 53,8 millió fontért érkezett a középpálya közepére a Lyontól, azonban eddig nem igazán tudta bizonyítani, hogy megérné a pénzét. A Tottenham trénere a hétvégi Burnley elleni mérkőzés után kritizálta a francia középpályást.

"Az első félidőben nem volt középpályánk" – mondta Mourinho a BBC Sportnak. "Természetesen nem Oliver Skippről beszélek, mert ő még csak egy 19 éves gyerek. Egyáltalán nem kritizálom. De nem tudok elmenni amellett, hogy Ndombélének volt elég ideje, hogy más szintre jusson."

"Tudom, hogy a Premier League nehéz, és néhány játékosnak több időbe telik alkalmazkodni a bajnoksághoz. De egy játékosnak, akiben ekkora potenciál van, többet kell nyújtania a pályán, mint amennyit eddig sikerült, különösen, amikor azt látod, hogy Lucas, Lo Celso vagy a többiek hogyan játszanak. Az első félidőben többet vártam tőle."

""
(Tim Markland/Getty Images)

Viszont nem Ndombélé az első, akit a portugál edző savazott a teljesítménye miatt. Az 57 éves menedzsertől egyáltalán nem áll távol, hogy szándékosan konfliktust szítson, akár saját csapatán belül. Több játékosát is becsmérelte már a nyilvánosság előtt.

Íme, pár alkalom, amikor Mourinho bizonyos okokból kikelt játékosai ellen és hozta szókimondó formáját:

Joe Cole – (Chelsea, 2004. október)

"Miután gólt szerzett véget ért számára a találkozó. 11 játékosra lett volna szükségem, ehelyett csak tíz volt."

""
Állítólag olykor kimondottan durván bánt Cole-lal. (Ben Radford/Getty Images)

Az 56-szoros angol válogatott középpályás az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott:

"Én szereztem a győztes gólt a Liverpool ellen, ennek dacára megszidott a nyilvánosság előtt, amit akkor elég furcsának találtam, de ma már azt mondom, hogy jól időzített. Mindig ott volt bennem az a hozzáállás, hogy majd én megmutatom. Mások talán összetörtek volna, de én be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok megtenni, amit akar.” – nyilatkozta Cole 2019-ben a FourFourTwo olvasóinak kérdéseire.

Ricardo Carvalho – (Chelsea, 2005. augusztus)

"Azt hiszem, Carvalhonak gondok vannak az értelmi képességeivel, szerintem IQ-tesztet kellene elvégeznie. Minden játékosnak megmondtam a nyáron, hogy rendkívül erős a keretünk, így harcolni kell a helyekért. Lehet, hogy doktorhoz kellene mennie." – mondta Mourinho honfitársáról, aki annyit vétett, hogy értetlenkedett, amiért kikerült a kezdőcsapatból.

""
Carvalho is kapott hideget, meleget. (Shaun Botterill/Getty Images)

Pepe – (Real Madrid, 2013. május)

„Pepének egy problémája van, a probléma neve pedig Raphael Varane. Egy harmincas éveihez közeledő játékosnak úgy látszik nehéz tudomásul vennie azt, hogy egy 19 éves tehetség kiszorítja a kezdőcsapatból. Pedig szerintem ez a világ rendje. Pepének ezt saját magának kell megoldania” – nyilatkozta Mourinho Pepéről, akinek nem tetszett, hogy kikerült a Real kezdőjéből.

""
Sosem volt szívbajos, ha ki kellett raknia egy játékost a kezdőből. (David R. Anchuelo /Getty Images)

Eden Hazard – (Chelsea, 2014. május)

"Ha olyan játékosok kritizálnak, mint Eden, az nem lep meg, mert ő olyan labdarúgó, aki nem áldozza fel magát a csapatért" – mondta Mourinho. – "Mentálisan nincs felkészülve arra, hogy ránézzen a balhátvédünkre, és az életét adja érte. Általában az ilyen játékosoktól érkeznek a kommentárok, mint ő, aki nem tud megoldani olyan problémákat, mint ami az első gólnál volt. Ha megnézzük azt a találatot, teljesen egyértelmű, hogy miben hibáztunk."

""
(Scott Heavey/Getty Images)

Luke Shaw – (Manchester United, 2017. április)

"A balhátvédem, Luke Shaw 5 helyett 25 méterre állt Amrabattól, és mikor megkapta a labdát, akkor sem rontott oda rá, hanem kényelmesen kivárta, hogy bepasszolja a labdát Pereyrának a tizenhatoson belülre. Ez taktikai és mentális hiba.”

""
Mourinho magyaráz Shaw-nak. (Michael Steele/Getty Images)

Luke Shaw, Marcus Rashford, Anthony Martial és Jesse Lingard – (Manchester United, 2018. november)

„Hiányzik belőlük az érettség. Vegyük például Luke Shaw-t. Amikor idejöttem két éve, a fiú azt sem tudta, hogy kell küzdeni. Hatalmas benne a potenciál, de nem tud küzdeni. Ugyanez igaz Martialra, Lingardra és Rashfordra. Ők mind fiatalok, akikben hatalmas potenciál rejlik, majd meglátjuk, végül mi lesz belőlük. Nincs személyiségük.”

""
A United menedzsereként úgy motiválta a fiatalokat, hogy éretlennek nevezte őket. (Simon Stacpoole/Offside/Getty Images)

Természetesen a portugál zseniális edző, az elmúlt évek egyik legsikeresebb menedzsere. Viszont ezek a példák mutatják, hogy a beszólások terén is elég erős. Bár valószínűleg a kis motivációs kirohanásaival csupán ösztökélni próbálta tanítványait.

Forrás: givemesport

Borítókép: givemesport